Feltéve ha hívhatjuk munkának, hogy bájos gyerekeket hazaviszek a suliból, játszom velük a parkban, foglalkozom velük otthon, tanulunk, zongorázunk, énekelünk, és megpróbáljuk hasznosan eltölteni az időt. Persze a játék sem maradhat ki a dologból. Anélkül nem lenne semmi értelme a világnak. Talán azért jó egy fiú au-pairnak, mert mi kortól függetlenül tudjuk beleélni magunkat bármilyen játékba, és átélni az örömöt, amit az nyújthat. Van is a mondás, a férfiak soha nem nőnek fel, csak a játékok ára változik meg. Ez mennyire igaz.
Szép napra ébredtem, és alig vártam, hogy mehessek a gyerekekért. Az előző napi eseményektől teljesen feltöltődve vártam, hogy történjenek velem a dolgok, az eddigiek alapján itt úgyis csak jó dolog történhet.
Kicsit gyakoroltam, és főztem magamnak egy finom bolognai-t. A lehetőségeim elég szűkösek egyenlőre. Van egy serpenyőm, és egy tejforraló edényre emlékeztető főzőalkalmatosságom. Szerencsére mindkettő teflonos. Ezenkívül van 2 tányérom, és slussz-passz. A tényért használom fedőnek, és folyamatosan azon kell gondolkodni, mit mibe tegyek át, hogy a következő lépést meg tudjam tenni. Olyan mint egy sakk játszma.
Végül is nagyon finomra sikerült, örültem neki, hogy ilyen körülmények között is levizsgáztam bolognaiból.
Aztán nemsokára indultam a suliba a gyerekekért. Elvileg már tudtam az utat. Remélem gyakorlatilag is sikerül végigmennem, és nem rossz villamosra, vagy metróra szállnom. Minden jól ment, és mire odaértem, már az ovisok kint voltak a kertben. Keresgéltem Tillit, de nem nagyon találtam. Kezdtem is zavarba jönni, hogy mi lehet a baj, lehet, hogy nem is merem meg?
De aztán csak megtaláltam őt. Az udvar egyik sarkában ácsorgott egymagában. Odamentem hozzá, de nem nagyon akart szóba állni velem. Nem is erőltettem a dolgot, mondtam, hogy arrébb megyek, leülök a padra, és ha majd van kedve, odajön. Nem telt el 2 perc, és már jött is ellenőrizni, hogy tényleg ott vagyok-e. De miután megnézett magának, és megnyugodott, hogy nem hagytam ott egy másik falhoz ment, és arccal nekitámaszkodva ott ácsorgott. Megpróbáltam beszélni vele, de nem hagyta. Nem tudtam eldönteni, hogy baja van, vagy csak nem kíváncsi rám. Amit amúgy teljesen megértenék. Ma voltam ott először. És nyilván félt tőlem. Aztán csak eljött a perc amikor menni kellett Lettiért is. Ő a nagyobbik leány. Tillit igen nehéz volt rávenni, hogy elinduljon, és a még viccesebb az volt, amikor bejelentettem az óvónéninek, hogy akkor én most viszem Tillit. Nézett rám akkora szemekkel, hogy én meg ki vagyok...mondtam, hogy az új au-pair. Erre nagy mosolygás volt, és végül elengedett.
Lettinek nem volt gondja velem. Azonnal odajött hozzám, és még puszit is kaptam. Szedtük a cuccainkat, és indultunk. Tillinek semmi életkedve nem volt, kérdeztem, hogy felvegyelek az ölembe? Persze, hogy szerény bólogatás volt a válasz. Felvettem, és így sétáltunk el a parkig. El is aludt egy perc alatt a karomban. Még soha nem sétáltam az utcán alvó gyermekkel a karomon. Nagyon jó érzés. Bár egy idő után a karodat is megérzed, de szerintem akkor is megéri. Odaértünk, Leti hintázni ment, Tillivel meg leültünk a padra, és ő aludt tovább. Mikor Letti odajött, hogy akkor mehetünk haza, mert megunta a hintázást, persze, hogy Tilli is egyből felébredt, és kitalálta, hogy most ő is hintázni akar. Akkor irány a hinta.
Miután hazaértünk már nem sok időnk volt. Letivel átnéztük a a háziját, jó volt, mert Tillit is sikerült bevonni. Leti felolvasta a Francia szavakat, és Tilli megpróbálta kitalálni, mit jelentenek. Még a végére sem értünk apu meg is jött. Én pedig lassan elindultam hazafelé.
A villamostól már nem metróztam tovább. Úgy döntöttem, ismerd meg a városodat akcióba kezdek. Amúgy is van mit nézni itt. Rögtön ahogy kijöttem a föld alól, egy gyönyörű épület kívánt nekem szép estét. Én is tiszteletemet tettem nála, és utána mentem is hazafelé. Követve a jó öreg érzékeket. Valóban sikerült jó irányba mennem, és el is jutottam az igazságügyi palotához, amit hátulról megkerültem, és leültem egy kicsit nézelődni, és élvezni a pillanatot. Ti ismeritek azt az érzést, amikor annyira örülsz valaminek, hogy szíved szerint elkezdenél ugrálni, és nevetni? A gyerekek pont ezt szokták, ők még nem szokták véka alá rejteni az érzéseiket. Hát én sem. Mire jó az. Ilyenkor mindig megtelik a szívem szeretettel, köszönettel, mosollyal, és örömmel.
Otthon úgy döntöttem felhívom Gergőt, hisz azt mondta, ma költözik vissza Brüsszelbe. Ő is szakított a Flamand barátnőjével. Erre inkább nem írok semmit. Nem is tudok semmit a dologról. Felhívtam és mondta, hogy épp most költözik és késő este ér vissza Brüsszelbe. Felajánlottam, hogy segítek itt kipakolni, legalább találkozunk, és tudunk egy kicsit beszélgetni.
Este hívott is én pedig átsétáltam. Ugye milyen az élet, itt kapott lakást nem messze tőlem. Negyed óra gyalog. Át is sétáltam, örültem, hogy láthatom, ki is pakoltunk a kocsiból, megmutatta a lakását, és meghívott egy menta teára. Először ittam ilyet, és ízlett. Kihoztak egy pohár forró vizet benne egy köteg zöld friss menta levéllel, és hozzá pár cukrot. De tényleg finom lett. Beszélgettünk, hogy én hogy kerültem ide, és hogy vele mi történt az elmúlt időszakban, és miért lett szakítás. Nagyon sajnáltam őt, és együtt tudtam érezni vele...szerintem tudjátok miért. A beszélgetés után felajánlotta, hogy hazafuvaroz kocsival. El is fogadtam. Gondoltam meg is nézi, hogy én hol lakom. Meg is nézte, és tetszett is neki. Ő hazament, én pedig jóleső érzéssel ültem le ide a gép elé írni erről a napról. Bárcsak minden napomat így zárhatnám ezentúl...álmodozni azért szabad, nem???
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése