Wowwwww!!!!! Így estére milyen napom lett. Azt a mindenit nem hiszem el. Attól félek, nem fogom tudni leírni ezt a rengeteg érzést ami ma ért.
A reggelem már a jól megszokottra sikerült. Plusz a betegség. Nem fájt a torkom, nem voltam lázas, viszont köhögtem elég rendesen, és éreztem, hogy nehézkesen veszem a levegőt, lesz mit felköhögni. Szóval most jön a betegség orrfújós, köhögős fázisa. Sebaj, ez nem számít.
Bevallom, délelőtt nem sok mindent csináltam, filmet néztem, anyummal próbáltam a neten keresztül kommunikálni, aminek az lett a vége, hogy időnkénti telefonhívásokban elmondtuk egymásnak a mondandónkat.
Az ebéd ravioli volt. Itt vetem, nagyon olcsó, kellemes íze van, de pont annyira semmitmondó így üresen, hogy akarjak kezdeni vele valamit. Legközelebb kicsit feldobjuk. Az ebéd után pedig nemsokkal indultam a Babaének próbára, amely abban a házban volt, ahová pár napja Tillivel kellett mennem a nagy túrára a sulitól eddig a házig. Most már tudtam, hová kell menni, magabiztosan el is indultam, és el is tévedtem...de csak egy kicsit. Mindíg óvatosan a túlzott magabiztossággal.
A család nagyon kedves, a két kislány meg egyenesen ennivaló. Meg is kértek, hogy esetleg majd segítsek be valamikor nekik is. Én szívesen segítek bárkinek, most azért vagyok itt. Zenélgettünk, népdalokat játszottunk. Először oboával próbálkoztunk. Egyébként annyira nem üt el a Magyar népzenétől, de azért el tudjátok képzelni? Egy népi furulya, egy koboz, egy hegedű, és egy oboa, mint elefánt a porcelánboltban. Aztán az oboa helyett kaptam még nagyobb kiselefántot...egy ütő gardont. Én mint neves gardon virtuóz bemutattam tudásom teljes skáláját, az összes árnyalattal együtt. Ami az egyet üt egyet penget kombinációban kimerül. A leglényegesebb, hogy mikor is szólal meg az ütés és a válaszként súlytalanra érkező válasz. Na ezek a szakmai titkok tesznek engem azzá aki vagyok. Szakmai berkekben a Gardonok fejedelme.
A próba után még vacsorára is meghívtak. Fánkot is kaptunk, és az i-re a pont: Egy üveg Tokai Szamorodnit iszogattunk meg a délután alatt. Népzene, Tokai bor...ennél jobbat otthon se találhatnék.
A vacsi után még kis beszélgetés, elhívtak jövő szombatra egy koncertre ahol egy ismerősük fog gambázni. Aztán Eszterrel eljöttünk a háztól. Egy ideig együtt sétáltunk, és beszélgettünk. Nagyon kedves aranyos lány, remélem sikerül vele tartani a kapcsolatot. Őt most ismertem meg. Vagyis egyszer a kis l-betű már bemutatott minket egymásnak futólag, de akkor még nem sokat fogtam fel a világból, csak azt, hogy minden szép, és tökéletes. Ha az ember nagyon akarja látni, így is tudja mindenféle szerelem, meg ilyen külső hatások nélkül. Csak kicsit meg kell próbálni hinni benne.
Szeretek éjszaka sétálni, most is jól esett. Mikor közeledtem haza egy térnél láttam, hogy sok az ember és nagy a zaj. Én is odakavarodtam. Ugyebár a tömegvonzás törvénye...
Hát...nem tudtam mit kezdeni a dologgal. Egy ember csinálta a zenét. Nem is zene volt, inkább hatások, effektek. Néha egy kis komolyzene, néha egy szál hegedű, vagy csembaló, egy-egy opera ária, de végig hangeffektekkel, és mindenféle keveréssel. Érdekes volt. Egy másik ember pedig festett egy emberi arcot, ami a legnagyobb ház falára volt kivetítve. A többi ház falára pedig a városról vetítettek vicces képeket. Nekem nem volt ugyan vicces, de az itt élők biztos értették a poénokat. Ha voltak.
Miután kész lett a rajz, és megtapsoltuk nemsokkal megjött egy kocsi jó nagy zajjal, amiről beöltözött emberek buborékfújókat osztogattak, és egy másik ember egy hatalmas szerkezettel csinálta a méteres átmérőjű buborékokat. Közben dudáltak fütyültek, és csapták a zajt.
Azt elfelejtettem mondani, hogy az egész tér tele volt füstgépekkel, és mindenféle fényrendszerrel, színes reflektorokkal, amit csak el tudsz képzelni.
Nagyon szép volt ahogy a rengeteg gyerek fújta a buborékokat, a csávókám csinálta az óriás buborékokat, mindez megvilágítva színes reflektorokkal és az egész füstben úszva. A buborékok szép lassan abbamaradtak, és épp egy kontratenor ária ment, amikor szép lassan elhalkultak az effektek, a srác ellépett a pulttól, felment a falhoz, és kiderült ő maga énekli egymagában az áriát. Nem volt semmi.
Ez pont 11-re véget ért. Amikor az óra 11-et mutatott minden elsötétült, és kezdődött a show. Először azt éreztem, hogy ekkora hülyeségben még nem volt részem, de szép lassan össze állt a dolog. Volt minden. Lézershow, de vagy 10 féle színből, formából, figurából, és ha láttatok már ilyet el tudjátok képzelni, milyen ha egy egész téren lézereznek, ami tele van füsttel. Egyszerűen káprázatos. Vetítettek a falakra különböző történeteket, remek zenékkel aláfestve. De az úgy meg volt csinálva, hogy ha azt vetítették, hogy felrobban a ház, a tövében tényleg robbantottak, és tényleg volt tűz, el sem hittem, hogy ilyen van. A falakra mindenféle mozgó alakokat vetítettek, vagy fekete falakra a csillagokat, és mozgott az egész, és szólt a zene. Teljesen a hatása alá kerültél. Egyszer csak a ház mellől tűzijátékot kezdtek lőni...egyre gyorsabban. A végén vagy 200-at egymás után folyamatosan és iszonyú gyorsan. Pont a fejünk fölé, az összes por visszahullott ránk. Volt ám hatása.
De rögtön utána következett a következő zene, újabb vetítések, lézerezés, lángok csaptak fel mindenhonnan, tényleg őrületes volt. És akkor lassan kiderült, hogy az egész zene élőben megy. A függöny mögül egy zenekar játszik. Ez még nagyobb hatást tett rám. Legvégül a katarzisélmény tetőzéseként egy kicsivel arrébb akkora tűzijátékot rittyentettek, hogy könnybe lábadt a szemem. Itt a belváros közepén. Lőtték a rakétákat, mintha géppisztolyból lőtték volna. Közben hozzá illő lehengerlő zene ordított a hangszóróból, már az egész tested beleremegett a zene és a robbanások keltette zajba. A legvégén egyszerre vagy 50 fényes rakétát fellőttek, és egy hatalmas villanással csend és sötétség borult a tájra. Szerintetek volt siker? Én is úgy ordítottam, mint a sakál, és tapsoltam ezerrel. Ilyen élményben nem is tudom mikor volt részem. És a legviccesebb, hogy semmi komolyat nem csináltak, semmi épkézláb dolgot. Csak a sok sok különféle hatás, érzés, zene, fény...bizony ezt teszik az emberrel.
Mikor vége lett azt is levetítették, hogy ki szervezte, mi volt ez az egész, és kik játszottak rajta. A zenekar a Brüsszeli Kamarazenekar néven futott. Csak gratulálni tudok.
Ezután szépen hazasétálgattam, persze nem egyenesen, mindig a hosszabb utat érdemes választani.
Várt a kis lakásom, a maga kupijával együtt. Szeretem, hogy bármikor jövök haza, vár a jó kis magyar ételek tipikus illata, ami szerintem már nem is fog innen kimenni, amíg én itt lakom.
Feljöttem netre, megnéztem az emailokat.
Emlékeztek arra a Francia lányra, akit említettem a szerdai részben. A táncházban táncikáltunk, és hazahozott, és számot cseréltünk, és email címet. Hát ma írtam neki, hogy megköszönjem a szerdai napot, meg hogy tanítgatott ezekre a páratlan lüktetésű nyugat európai keltás, íres, skótos, angolos, németes jellegű zenékre amit itt ők folknak gúnyolnak. Mivel nekik nincs népzenéjük. Kicsit ciki, főleg a Magyarhoz nézve...de ez is nagyon jó zene, és nagyon jó rá táncolni, főleg ha van kivel.
Szóval Ő írt. Nem is keveset. A dologról nem szeretnék sokat mesélni, mert lehet, hogy valaki elolvassa, és ő elmondja valakinek, akitől valaki megtudja, esetleg visszakerül a lányhoz, vagy a nem tudom kijéhez...szerencse, hogy Francia és nem tudja olvasni a blogot.
Amúgy pedig én nem szeretnék most csajozni, úgyhogy ne tessék várni a folytatást, én sem várom. Lesz ami lesz. A lényeg, hogy minél előbb szeretne látni, és jövő péntekre elhívott táncolni. Úgyhogy addig meg kell tanulnom Tarantellát járni. Fel van adva a lecke.
Addig is jó olvasgatást!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése