Most viszont jólesett a gyakorlás, tartott hangozás, skálázás, etűdözés, és Telemann 1. fantázia. Ha a tanár elképzelése utat fog törni magának, miszerint minden héten egy etűd fejből, és én ezt meg is tudom csinálni, akkor én egykettőre akkora sztár leszek...legalábbis a magam szemében. De úgy tűnt Ő hisz bennem, és komolyan gondolta a dolgokat. Úgyhogy én is megpróbálom komolyan venni magam.
A gyakorlás után irány ajándékot vásárolni a leányoknak. Merthogy ma van Litícia szülinapja, és meg lettem hívva a családi vacsorára. Ez nagyon kedves, és megtiszteltetés. Én megyek értük a suliba, és akkor már ott meglepem őket egy kis aprósággal. Miért őket? Ha a nagy 7 éves szülinapos kap ajándékot, szerinted a kis 4 éves tündérlánynak nem kell venni? A szíve szakadna meg, ha ő nem kapna semmit.
Emlékeztem az 1 eurós boltra, ami kis l lakása mellett van, amiről már említést is tettem, hogy vettem ott mindenféle hülyeséget neki ajándékba.
Erről jut eszembe. A legaranyosabb az Suny volt a sün. Egy kis narancssárga gumi süni, biztos tudjátok, amit ha megütsz, vagy rángatsz, akkor villogni kezd. Puha gumi az egész, és van egy nyúlós gumi fogója, amin fel lehet lógatni. Na...ezt vettem én kis l-nek csak úgy a miért ne kedvéért. Ez akkor volt, amikor vártam haza a fini vacsorával. És Sunnyal a sünnel. De miért is Suny? Megpróbáltam elmagyarázni, hogy ezt az állatot otthon Sünnek nevezik. Ő mondta, jó akkor Sün lesz a neve. Kis idő elteltével pedig közölte, hogy nagyon örül, hogy kapta tőlem Suny-t. Így ejtette ki a sünt. Én ezen jót nevettem, és rá is ragadt a Suny név. Ezek jó dolgok egy külföldi kapcsolatban. Nagyon nagyon sok az ehhez hasonló vicces szituáció oda-vissza.
Na de vissza a jelenbe. Meg is érkeztem a bolthoz. Elképesztően jó volt még mindig. Mindent megtaláltam volna amit eddig kínkeservvel összevásároltam városszerte. És a maradékot is megtaláltam ott, szóval egyszer lesz egy bevásárlós délutánom abba az 1 eurós boltban is.
A lányoknak is találtam ajándékot. Vettem nekik egy egy plüss macit, és az ünnepeltnek egy ugráló kötelet. Féltem, hogy nagy lesz, vagy nem szereti...de ki kell próbálni.
Miután kijöttem a boltból, még volt időm, hát sétálni indultam. A Noord station irányába. Már megint az emlékeimet kergetve. Ez az a pályaudvar, ahová annyiszor megérkeztem, vagy ahová annyiszor kimentem, mint pl. amikor Namurbe mentem először egyedül. Illetve a legemlékezetesebb ideérkezésem az, amikor az első szakításunk után, ami Tieltben volt, kis l szülőfalujában, visszavonatoztam egyedül Brüsszelbe. És ezen a pályaudvaron szálltam le.
De hogy is volt? Amikor utoljára jöttem ki kis l-hez Belgiumba már rögtön minden rosszul kezdődött. Gond volt a csomagommal, kishíjján nem engedtek fel a gépre. Sok mindent ki kellett dobnom a bőröndömből. Nagyon rossz érzés volt, és féltem is, hogy ez nehogy rossz előjel legyen. Aztán csak felszálltunk. Felszállás előtt még kaptam egy sms-t hogy 2 óra múlva a karjaimban leszel, és alig várom, hogy megcsókolhassalak. Ennek örültem. Ti nem örülnétek ilyen sms-nek?
Mikor megérkeztem már akkor sem stimmelt minden, kis l eltévedt az autópályákon, ahogy azt kell. 1 órát vártam rá, de csak megjött. És akkor valami furcsa volt. Valahogy nem jöttek a dolgok. Bár a karjaimba ugrott, nem éreztem benne az őszinteséget. Persze akkor ezt nem tudtam, csak azt, hogy valami nem stimmel. Beültünk a kocsiba, és egészen hazáig szinte meg sem szólaltunk. Nem találtuk egymást. Aztán jöttek is a problémák csőstül. Most nem térek ki mindenre, a lényeg, hogy a 10 nap alatt egyszer majdnem szakítottunk, és egyszer sikerült is. Na ez volt az, amikor pont otthon voltam vele Tielt-ben, a kis falujában, ami a tengerhez van közel. És szombat este rájött, hogy nem és nem és nem...egyszerűen Ő most valamiért nem érzi jól magát velem. A vége az lett, hogy az ölembe vettem őt, magamhoz szorítottam, és végigsírtam az éjszakát. Persze nekem kellett kimondanom, hogy vége. Ő nem tudta. Csak nézett maga elé, és sírt ő is.
Aztán reggel felébredtünk. Én aludtam kőkemény 2 órát. Azt is azért, mert a sírástól annyira kimerültem. Írtam sms-t Csabi barátomnak, hogy tudna-e fogadni egy menekültet 2 éjszakára, amíg haza nem menekülhetek ebből az egész fájdalom tengerből. De messze volt még a part. Főleg, hogy az igazi fájdalom csak ezután jött.
Szerintetek milyen érzés úgy kikelni a szerelmed mellől az ágyból, hogy tudod utoljára teszed? És nem tudsz mit csinálni, nem tudsz változtatni. Egyszerűen belebolondulsz a gondolatba. A család mit sem sejtett. Vicces volt lemenni, és venni a cipőmet, készülődni, búcsúzkodni. Alig bírtam, hogy ne sírjam el magam. Az anyukája kérdezte, hogy hogy aludtam? Mondtam, nem annyira jól. Kérdezte, mi volt a baj, fáztam? Mondtam nem...kicsit más jellegű. Akkor már jött mögöttem kis l is kisírt szemekkel, és mondta, hogy indul a vonatom vissza Brüsszelbe. Anyuka majd az agyát dobta el, mikor leesett neki, miért is. Odamentem hozzá, megöleltem, mondtam neki, hogy sajnálom, nagyon sajnálom. Majdnem sírt. Tényleg megkedveltük egymást. A fiútesója is meg volt illetődve, vele is kezet fogtam, mondtam neki, hogy jó srác vagy, csak így tovább. Ő is megkedvelt szerintem. Legalábbis először még tartott tőlem, az idegentől, de most mikor utoljára jöttem ki már fel volt készülve a Magyar történelemből, a Magyar királyokból. Aranyos volt. Most felejtheti el az egészet. Tanulhatja a Chilei történelmet....bocsánat ne legyünk rosszindulatúak.
Legvégül kis l kijött velem az utcára, én visszatoltam őt a lakásba, adtam a homlokára egy puszit, és légy boldog mondattal eljöttem. Vissza se néztem. Csak folytak a könnyeim. A vonat út is jó hangulatban telt. Csak nem szabadott sírni, mert igazán hülyének néztek volna. Zenét hallgattam, és próbáltam menekülni a fizikai fájdalom elől, amit az épp szétszakadó szívem okozott. Nem véletlen a magyar kifejezés: Megszakadt a szíve. Gyönyörű.
És akkor erre a fent említett pályaudvarra érkeztem be. Emlékszem kijöttem és ott álltam, nézelődtem körbe, de azt se tudtam, hol vagyok, ki vagyok, mit keresek én itt. Mi a francokat keres egy Magyar itt Brüsszelben teljesen egyedül akkora fájdalmakkal, hogy azt már orvos is kezelhetné. Haza akartam menni. De akkor még volt 2 napom...
Ezekkel a gondolatokkal sétáltam végig az utcán, és álltam meg a pályaudvar kijáratánál pont azon a helyen, ahol Decemberben is álltam azon az ominózus napon. Most sütött a nap, és gyönyörűek voltak az épületek körben. Mind üvegépület, szerintem az EU parlament épületei. Most nem éreztem azt, hogy nem kéne itt lennem. Sőt azt éreztem, itt vagyok a legjobb helyen. És sietnem kell, mert nem érek oda a lányokért a suliba.
Odaértem. Tillihez mentem először (ő a kisebbik). Tudjátok milyen érzés, amikor bemész az ovi kertjébe, és nevetve szalad oda hozzád egy ilyen édes kisember? És örül neked, és ad puszit? Remélem egyszer mindenki megtudja. Tényleg ez az élet egyik legfőbb értelme.
Aztán jött Leti is, az ünnepelt. Az ajándéknak nagyon nagyon örültek. Jó választás volt. Köszi az 1 eurós boltnak.
Indultunk a parkba játszani egy kicsit. Oda is értünk, és a baj ott kezdődött. Észrevettem, hogy a lakáskulcsukat otthon hagytam. Ez ciki. Egy Francia anyukától próbáltam elkérni a telefonját kölcsönbe, hogy felhívjam a lányok anyuját. A néni nem tudott angolul. Akkor megkértem Letit, segítsen nekem fordítani, és mondja el, hogy szeretném kölcsönkérni a telefonját egy kicsit. Leti mondta is az anyuka pedig azonnal adta a telefont. Tanulság...csak meg kell tanulnom franciául.
Indultunk a parkba játszani egy kicsit. Oda is értünk, és a baj ott kezdődött. Észrevettem, hogy a lakáskulcsukat otthon hagytam. Ez ciki. Egy Francia anyukától próbáltam elkérni a telefonját kölcsönbe, hogy felhívjam a lányok anyuját. A néni nem tudott angolul. Akkor megkértem Letit, segítsen nekem fordítani, és mondja el, hogy szeretném kölcsönkérni a telefonját egy kicsit. Leti mondta is az anyuka pedig azonnal adta a telefont. Tanulság...csak meg kell tanulnom franciául.
Felhívtam anyut, és ő mondta, persze vigyem csak haza magamhoz a lányokat, mennyünk el a kulcsért. Jó kis kirándulás lesz a két kicsivel. Ennyire szófogadó aranyos gyerekeket én még nem láttam. Élmény volt velük utazni. Hamar haza is értünk. Persze megnéztük a kilátót, ha már itt vagyunk, és megnéztük a lakásomat is. Szerencse, hogy tegnap tettem rendet. Nagyon tetszett nekik. Ettünk csokit, kicsit beszélgettünk, meg megnéztük a kilátást az ablakból. Ezután lassan hazaindultunk. Gyorsan hazaértünk, én hálát adtam, hogy nem volt semmi gond, és ilyen jól érezték magukat a lányok. Apa már otthon volt. Készítette az ünnepi vacsit. Kicsit zongoráztunk Letivel, meg is tanultunk egy dalt. Anya is hamarosan megérkezett, és le is ültünk vacsizni. Volt minden. Előétel, gyümölcs, spagetti, eredeti olasz módra, gyerek pezsgő, torta gyertyákkal, és persze sok sok ajándék. Nagyon szép este volt, örültem, hogy részese lehettem.
Hazaérvén kicsit kiültem a kilátóhoz és megköszöntem az újabb emlékeimtől való szabadulás esélyét, illetve ezt a szép napot.
Itthon nekiestem a konyhának. A csempéről elkezdtem lekaparni mindent, amit szerintem az ezernyolcszázas évektől kezdve rá...szóval értitek. Most tiszta, és csillog. Öröm ránézni. Vacsira egy kis paradicsomleves, megírom még ezt a pár sort, és nyomás aludni.
Ja és még egy öröm, ma Pepe felhívott Skype-on. Jólesett ám látni a fejét. Nemsokára Ő is jön Angliába ide mellém Nonival a kedvesével. Remélem fogunk találkozni hamarosan. Aki még nem ismerné...előbb utóbb meg fogja, ha figyelemmel kíséri a történetemet...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése