A múltról annyit, hogy ha tegnap volt az a bizonyos nap, amikor elkövettük az óriási hibát, és megtettük, amit nem kellett volna. Akkor a mai nap, amikor elmélyítettünk mindent, és szinte betemethetetlen árkokat ástunk, főleg az én lelkembe. Ma reggel mellette ébredtem, és ilyen jól nagyon nagyon rég éreztem magam. Aki már ébredt a szerelme mellett, úgy, hogy a karjaiban tudhatta, és a csókjaira ébredt, az tudja miről beszélek.
A napunk is ehhez hasonló volt. Bejártuk Budapestet, voltunk Grazioso próbán, merthogy akkor pont koncerteztem velük. És a nap csúcspontjaként a Gellért hegyre mentünk este, és az tényleg olyan hely, ha ennyire érzelemmel és szerelemmel telve mész oda, ráadásul veled van az is, akiről szólnak az érzelmeid, és meglátod a hegy tetejéről a kivilágított Budapestet, a hidakat, a Bazilikát, a Budai várat teljesen elvarázsol, és egy másik világban érzed magad. És meg is fogalmazódott bennem teljes komolysággal, és határozottsággal a gondolat, ennek a lánynak meg fogom kérni a kezét. Talán 1 év múlva, talán pont itt...én ott voltam egy év múlva a Gellért-hegyen, de nem volt kinek megkérni a kezét. Egyedül sétálgattam, és gondolkodtam mi lett volna ha...Vagyis nem egy év múlva, kicsit kevesebb, mert ugye egy év múlva az most van, most pedig én itt vagyok Belgiumban.
Szóval kis l párnapos Budapesti látogatása így telt, és bár életem talán egyik legszebb 5 napja volt, nagyon sajnálom, mert sokkal több fájdalmat kaptam utána, mint amennyi örömet azalatt a pár nap alatt, amit együtt tölthettünk.
A dolog lényege csak ma kezdett bennem összeállni. Tudjátok ma volt az első oboa órám Namurben. A tanár egyszerűen fantasztikus. Ilyen kedves ember nem sok van. Nagyon sokat dicsért, nem is tudom mikor éltem át ilyet utoljára. Végre megint úgy érezhettem egy kicsit tudok oboázni. Talán én is vagyok valamire jó. Dicsérte a technikámat, a hangomat, a hangszerkezelésemet, a hajlékonyságomat, és a muzikalitásomat. Azt mondta nagyon örül, hogy jöttem az osztályába, és érzi, hogy valami van bennem, és örül, hogy dolgozhat ezen. Viszont előrevetítette, hogy micsoda munkát fogunk elvégezni a koncentráció, az összeszedettség, és a pontosság, és az sok sok hibám tekintetében. És most sok idő után úgy érzem: Állok elébe...dolgozzunk. Szeretnék hinni neki, és remélem tényleg bennem van, amiről beszélt. Most majd minden kiderül.
És ehhez kellett ez a sok minden...az elmúlt évi történet, és a sok szenvedés ami ért. Különben nem jutottam volna ide. Nem akartam volna megmutatni, hogy én akkor is meg tudom csinálni. Akkor is meg tudom szervezni, hogy kijöjjek. És ami a legfontosabb, nem találtam volna vissza Istenhez, és nem lett volna ilyen szoros a kapcsolatom vele, mint amilyen volt régebben is. Egy filmben igaza van egy angyalnak, aki azt mondta, nekünk embereknek a szenvedés, és a pusztulás kell ahhoz, hogy észrevegyük magunkat, és észrevegyük, hogy nem mi vagyunk egyedül ezen a földön, és nem csak rólunk szól minden, és nem játszhatunk istenesdit mint az oviban. Sajnos a legtöbb ember ezt nem látja, vagy nem is mernek kilépni e mögül az álca mögül. És pont ma hallottam a legfontosabbat. És pont Éric-től. Ő az osztályának erejét nem abban látja, hogy mindenki gyakorol mint a gép, és próbálja legyőzni a másikat, hanem, hogy együtt dolgozunk, meghallgatjuk egymás óráit, megbeszéljük, együtt tanulunk, és egymást segítjük. És mennyire erről kéne szóljon ez az egész világ. Külön fel is hívta a figyelmemet, hogy segítsek a lányoknak, amiben tudok, és én is kérjem a segítséget amikor csak szükségem van rá. És már a gondolattól is sokkal jobban éreztem magam. És kérés nélkül is jött a segítség. Megírták nekem a francia nyelvű papírokat, tudjátok, amikről írtam. Kitöltötték, sőt el is vették tőlem, hogy ők majd elintézik nekem a titkárságon. Szóval most már biztos vagyok benne, hogy itt a helyem. Legalábbis egyenlőre mindenképpen. És dolgozni fogok kőkeményen, és várom az élet következő próbatételeit. Tartok tőle, hogy lesz itt az is bőven.
A másik hír...ma voltam először mosodában. Vicces. Voltatok már ilyen helyen? Magyarországon ez nem divat. Egy üzletszerűséget kell elképzelni, ami mosógépekkel, meg szárítógépekkel van tele. Vittem a kis ruhámat a bevásárló kocsiba. A boltban egy gépből kell a zsetonokat megvásárolni, és azzal üzemel a gép. Bedobálod a ruhádat, és már kezdődhet is a mosás. A 45 perces program alatt pont volt egy kis időm járni egyet. És persze, hogy a templomban kötöttem ki, amiről már ugyancsak meséltem, ami szemben van egy kori pályával. Vajon melyik volt előbb? Ebben érkezésem óta még nem jártam, utoljára itt is kis l-el. Jó volt újra itt lenni. Ez a templom se a csúnyábbak közül való. A stációit nézegettem, és mikor már biztosan megállapítottam, hogy valóban gyönyörű hatalmas festmények, akkor vettem észre, hogy a képeken az aláírás Jean-Battiste van Eyeck. És a csodálat és a büszkeség szállta meg a szívem. Egyrészt büszke lehettem, hogy én már hallottam ezt a nevet, sőt tanultam is róla, másrészt a csodálat, hogy én itt lehetek. Itt élhetek egy ilyen csodákkal teli városban, ettől a templomtól is egy utcára. És ráadásként észrevettem, hogy miért van koncertsorozat és kiállítás a templomban. Idén 800 éves a templom. 1210-ben adták át. Ezek olyan számok, hogy ha ilyenekkel találkozok mindig le kell ülnöm egy picit átgondolni ezeket a dolgokat, amit szerintem szinte fel sem lehet fogni épp ésszel.
Azért csak visszakerültem a valóságba, és 2 perc múlva vissza a mosodába. A szárítógép nagyon vicces szerkezet. Hasonlít a mosógéphez, szinte ugyan úgy néz ki, csak nagyobb, és nem mos, hanem szárít. És az az előnye, hogy szinte gyűrődés mentesen jönnek ki belőle a ruhák, de még kivételkor is olyan forrók, hogy ha kifeszíted, és szépen összehajtogatod, nincs is szükség vasalásra.
Kezdem teljesen elnyerni önállóságomat, és ez nagyon jó érzés. Most már tudok egyedül iskolába menni, piacolni, mosodázni, főzni, takarítani, telefont feltölteni, utazni, metrózni, jegyeket vásárolni, még felöltözni is. Sokan nem gondoltátok volna mi?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése