3. nap A felvételi második napja

Mint mondtam, ma is korán kellett felkelnem, ami aztjelenti, hogy az utóbbi 3-4 napban olyan 10 órát aludtam. Szóval egy kicsit már kimerültem. De még ma következett a  nagy megmérettetés. Zsuzsi újra felrakott a buszra, és már otthonosabban is éreztem magam, meg is mertem szólalni Franciául. Persze a kulcsok Tuzsinál maradta, ez egy kis szervezésbe került, hogy a szomszédnénihez kerüljön, aki nagyon kedves, csak nem ismer, és nem tud  angolul, csak franciául. De ne rohanjunk előre...

Beértem a suliba, összeraktam a hangszert, kicsit fújtam, közben Eric Speller is megérkezett. Ő lesz a tanárom, egy remek Francia oboista. És legalább ugyanolyan jó tanár. Nagyon örültünk egymásnak, és valóban úgy láttam, hogy ő is örül ottlétemnek. Ennek hangot is adott. Mondta, hogy bármit játszhatok, semmi nem számít. Csaj játsszak, és ő fel is vesz. Nagyon jól esett a biztatása. Megbeszéltük, hogy Schumann Románc első tétel, és C.Ph.E.Bach Szólószonáta első tétel elég is lesz.
Vártunk a sorunkra, beszélgettünk a többi zenésszel, aztán én következtem. Előtte Eric mondta, hogy itt egy zongorista csak adjam neki a kottát, és figyeljünk egymásra.
Szóval bementem, a kíséretet odaadtam a zongoristának, kicsit beszélgettek még Franciául, én nézelődtem körbe, és vártam, hogy eldördüljön a startpisztoly. Aztán mondták, h mehet. Megvártam míg csend lesz, és elkezdtük. Mikor először belefújtam, és elkezdtem, összemosolyogtak...úgy éreztem ez az ottani és a Magyarországi oboázási stílus és hangképzés kézzel fogható érzékeléséből fakadt.
De az első 3 sor után elégedetten összebólogattak, és mosolyogva hátradőlve hallgatták.
Végére értem...kis szakma, persze, hogy az utolsó hang lekötés leszakadt, annyi baj legyen...
Ahogy véget ért, mondták, remek, köszönik, ki is mehetek. Eric is nagyon bólogatott, és mosolygott. Nagyon jó érzéssel mentem ki onnan, nem úgy mint szolfézs felvételiről.

Utána megvártam Ericet, kicsit beszéltünk, mondta, hogy akkor skála minden nap, mindenhéten egy etüd fejből és egyszerre minden korszakból egy darab, illetve minden hétre egy Telemann fantázia...ha versenyeket akarunk nyerni, akkor kezdetnek ez elég lesz...kössssszz. De azért jólesett.

Ezután hazamentem. a szomszédnénihez kellett bemennem a kulcsért. Nagyon örült nekem, rögtön be is hívott. Megkínált sütivel, kávéval, minden kedvességgel. El tudtok képzelni egy egy órás beszélgetést egy nénivel, akivel nem beszéltek közös nylvet. Tényleg vicces volt. Mi is sokat nevettünk.
Ennek ellenére megismertem a családját, fényképeket nézegettünk, és kártyáztunk. Bárcsak több ilyen ember lenne a földön.
Elköszöntem, és hazamentem. Végre felszabadultságérzésem lehetett, és először örülhettem igazán Belgiumnak, és a szabadságomnak. El is mentem egy hatalmasat sétálni Perwében. Megnéztem a gyönyörű templomot, és csodáltam a várost, az utcákat, a házakat, illetve a sétányokat.
Este jöttek Zsuzsiék, vacsi, beszélgetés, és megmutatta nekem a hatalmas kagylógyűjteményét, ami egy iszonyú hangulatos múzeumként van berendezve a padláson. Mindenkinek ajánlom figyelmébe, ha véletlenül Perwében jár.
Kialudni holnap sem fogom magamat, mert reggel megint korán kelünk, utazunk fel Brüsszelbe. Megyek hazaaaaaa!!!

A holnapi viszont látásra

2. nap A felvételi első napja

Tegnapi érkezésem, kalandos napom feletti izgalmamat hamar feledtette a nagyon nagyon kedves fogadtatás mind Mártiéktól Brüsszelben, mind pedig az én legkedvesebb Tuzsimtól és az ő hősétől, Tarzytól.
Sajnos annak ellenére, hogy 2 napja nem aludtam az utazás előtt, tegnap este még gyakoroltam egy kicsit, de fújás közben csukódtak le a szemeim, és dölöngéltem, úgyhogy úgydöntöttem ennyi elég is lesz.
Tehát sajnos ma is korán kellett kelnem, mert mennem kellett Namurbe, ahol az iskolám lesz. Zsuzsi mindennel ellátott, írt papírt, hogy hogy jutok el a suliba, hol, mit kell mondanom, és felrakott a buszra. Sütött a nap, és egyedül utazgattam Belgiumban, hallgattam magam körül a francia beszédet, és élveztem a tájat, a gyönyörű zöld legelőket.
Namurban már ismertem a járást, nem volt gondom, viszont érdekes volt már rögtön megérkezésemkor, hogy senki nem beszél hozzám angolul. Mint kiderült, itt nem is foglalkoznak ilyen aprósággal, francia vagy semmi.
Várakozás közben megismerkedtem egy nagyon kedves Lengyel lánnyal. Hát prsze...Lengyel-Magyar két jó barát...ez újfent bebizonyosodott. Remélem jönni is fog tanulni a suliba.
A szolfézs felvételi vicces volt, én nem írtam kottát legalább 5 éve...úgy is sikerült. az egyetlen pozitívum az volt, hogy miközben küszködtem, hogy kitaláljam mi a feladat valaki felém állt, és megkérdezte magyarul, hogy -Érted a feladatot? - ez aztán meglepetés volt. Egy tanár a suliból, aki tanult magyarországon még fiatal korában, és meg is tanulta a nyelvet. Ez jólesett nagyon nagyon.
Nem voltak tőlem elragadtatva. A délutáni szóbelin kérdezték is, hogy mi fán termek én. Elmondtam a kis bajaimat, a tanár fordított magyarról franciára. Nagyjából meg is értették. Ezzel el is engedtek...mondták, h holnap hangszeres felvételi.
Haza is jöttem, egyedül a házba, de nem sokat kellett várni, jöttek Tuzsiék is,  vacsiztunk, és jó sokat beszélgettünk, nevettünk, zenét hallgattunk. Ma még egy kicsit gyakorlok, és megyek aludni. Persze ma sem fogok korán lefeküdni, és holnap újfent korán kell kelnem...ilyen az élet. Egyszer csak kialszom magam.
Holnap jelentkezem.
Addig is
Sok puszi
Sziasztok

1. nap Érkezés, pakolás, piacozás, bolyongás Brüsszelben, utazás Perwébe

Sziasztok...

Én soha sem voltam híve a blogírásnak, nem is nagyon értettem mire jó, bár néha én is olvastam egyet-kettőt.
És akkor most miért kezdem el? Úgy érzem amit most tettem az az életemnek egyik legmeghatározóbb cselekedete. Tudom másoknak az ilyen könnyebben megy, nem probléma elhagyni a hazájukat, az otthonukat. Én nem ilyen vagyok. Fél éve szervezem, hogy jövök, de az utolsó napokban éreztem meg ennek az igazi súlyát.
Azt, gondolom mindenki tudja, hogy miért lett Belgium, és miért Brüsszel. Ez egy olyan dolog, amit magamnak se nagyon vallok be, szerintem egyenlőre jobb is így.
Későbbiekben ígérem leírom az egész történetet, amely idáig vezetett.

Ma érkeztem!!!
Tegnap volt legjobb barátom esküvője, és a lagziból egyenesen jöttem Belgiumba. Egy kis reptéri kitérővel.
Gondolhatjátok milyen érzés volt a lagziban búcsúzkodni a barátoktól, ismerősöktől. Szóval el tudjátok képzelni. Már az előtte napok is a búcsúzkodásról szóltak...nagymamam, anyu, apu, rokonok, barátok, ismerősök. Ezek nem voltak könnyű pillanatok.
Végül elhagytam a lagzit, otthagytam a legjobb barátomat, és elindultam a reptérre. Tesóm kocsival vitt ki, nagyon rendes tőle, hálával tartozom. A gépem 6-kor indult. A csomaggal most először kivételesen nem volt probléma. Mindkét 30 kilós bőröndöt rendben fel tudtam adni.
Felültem a gépre. Persze, hogy késve indultunk, és érkeztünk is. De legalább megérkeztünk rendben. 20 percet vártam a bőröndömre de az is meglett. És akkor kiléphettem az új életemet jelentő reptéri kapun.

Az első napom rögtön kalandosra sikerült. Márti és Misi vártak rám a reptéren. 2 Székelyföldi Magyar...én ilyen kedves embereket nem sokat láttam még életemben. Segítőkészségből 10-es re vizsgáztak. Rögtön jó barátok is lettünk. Legalábbis én remélem mondhatom őket barátaimnak.
Hazavittek, és odaadták a kulcsaimat. Az első kulcscsomóm az első saját lakásomhoz. Elmondhatatlan érzés volt. Lepakoltunk, de nem sokáig tétováztunk, vittek a saját vasárnap délelőtti programjukra, a piacra. Ebben az a jó, hogy ők aztán tényleg tudják, mit hol érdemes venni. Vettünk is minden jót, mi szem szájnak ingere. És ha hiszitek, ha nem, olcsóbban meg lehet találni szinte mindent mint Magyarországon. Csak tudni kell, hol kell keresni. Még egy kis bevásárló kocsit is vettem, itt azzal fogok szaladgálni mindenhová, ha vásárolni kell, vagy ha mosodába megyek.
A piac után elvittek magukhoz, és megvendégeltek egy remek Romániai különlegességgel. Nagyon finom volt, én is fogok venni.
Hazahoztak, kicsit rámolgattam, de nem sok időm maradt, mert Zsuzsi...másik nevén Tuzsi...keresett, hogy menjek ide, meg oda szálljak erre a metróra és ott át egy másikra. Be is szartam rendesen. Ennyire azért nem vagyok ismerős Brüsszelben. Szerencsére Mártiék megintcsak a segítségemre siettek, ugyanis újfent jöttek át, és hoztak nekem porszívót.
A lakás úgy maradt, mintha egy bomba robbant volna. Sebaj. Összedobtam pár ruhát, rohanás a metróhoz, ahova Márti és Misi elvittek.
A metrón egy emberke segített megtalálni a helyes irányt, jött is a metró, felszálltam Tuzsi becsatlakozott, és már úton is voltunk Perwébe. A buszmegállóban már várt ránk Tarzy, Tuzsi kedvese, aki hazavitt minket, és el is ment vacsit venni, eredeti Belga sültkrumplit.
Hazaértünk megvacsiztunk, beszélgettünk, nagyon örültünk egymásnak.
Most itt ülök, és elkezdtem írni ezt a blogot, de még mindíg nem tudom felfogni, hogy itt vagyok, visszatértem, visszatértem, és itt fogok élni.
Köszönöm mindenkinek aki elolvassa, és esetleg a továbbiakban is nyomonköveti kis életemet itt Belgiumban.
Holnap jelentkezem...Puszi mindenkinek!