Reggel korán keltem. Legalább gyakorlom, milyen lesz, ha élesben is kelni kell, és menni le Namurba. Elkészülődtem beraktam a tegnapi melegszendvicsből két hideget, meg a laptopot, és irány a pályaudvar.
Oda is értem gyorsan, vettem Go Pass-t ez egy 26 év alattiaknak szóló jegy, amivel olcsóbban utazhatsz 10-szer 50 euróért. Ez itt nagyon olcsónak számít, így ezt vettem én is. Felszálltam a vonatra, leültem, zene a fülbe, elindult a vonat, és vele az emlékek is.
Az első alkalom, mikor még a kis l-betű mellett ébredtem, halkan készülődtem, és mentem ki a vasúthoz, és utaztam le Namurbe. Életem egyik legszebb napja volt. Egyedül készülődtem, egyedül mentem el, ismertem meg a tanárt, sétáltam, és beszélgettem kis l testvérével, Fraukéval, hazamentem, az 1 eurós boltba vettem mindeféle hülyeséget, ajándékot a kedvesemnek, bevásároltam, otthon, megfőztem, és finom vacsorával vártam. Emlékszem, egyszer gúnyosan azt mondta apum, mit gondolsz, majd a háziaskodással, meg a főzéssel, takarítással fogod megfogni a nőt? Úgy fog kiröhögni, hogy csak győzd kivárni. Bár én nem akartam megfogni, ezzel együtt teljes mértékben neki lett igaza. Ennyit az 50 éves tapasztalatról kontra a nekem nincs tapasztalatommal.
A vonatút épp elég volt ahhoz, hogy ezek a gondolatok leperegjenek előttem, tudniillik itt nem olyan a vonatközlekedés, mint otthon. Haladnak is a vonatok. Tehát én itt gyorsabban eljutok az ország másik végébe, mint Pestről eljutnék bármikor is Veresegyházra vonattal. Ami csak 24km. De nem szidjuk a jó öreg Magyar Állami Vasutat, csak úgy észrevettük a különbséget.
Namurt már ismertem mint a tenyeremet, gyorsan a suliba. Akkor derült ki számomra teljesen, hogy itt valóban senki sem beszél semmilyen nyelvet, csak franciául. Egy nagyon kedves irodai asszisztens van egyedül, aki tud angolul. Ő segített nekem, ő volt az egyetlen, aki által angol nyelvű emailt kaptam az iskolától. Azért ez egy kicsit vicces, nem?
Aztán bementünk az igazgatóhoz. Leültünk, ő elkezdte Franciául, a lány fordított nekem, én hallgattam. A lényeg az volt, hogy a hangszeres szereplésem milyensége által eltekintenek minden más a felvételemet akadályozó tényezőtől, és felvesznek az iskolába. Nagy szeretettel köszönt, reméli azért megtanulom a nyelvet, hogy még jobban magamba szívhassam ezt a légkört, amit ez a vidék és kúltúrkör nyújtani tud nekem. Mondtam, hogy ezzel nem lesz gond, ezért vagyok itt. Megköszöntem, hogy fogadott, és beszéltünk, és távoztunk az irodából. Ezután jött a fekete leves. A lány a kezembe nyomott egy adag papírt. Minden francia nyelven. Magyarázta, hogy ezen tudom a tantárgyaimat átíratni, hogy ne kelljen elvégezni, ezzel a papírral ezt kell csinálni, azzal meg azt...köszi szépen. És a vicc akkor jött. Fizessek be 350 eurót így futtában a sulikezdésre. Ez mindenkinek kötelező, ebből nincs engedmény. Rávágtam, hogy nekem ennyi nincsen, még távolban sem. Ez annyival le lett rendezve, hogy akkor a további 600-ból esetleg majd kaphatok kedvezményt, vagy részletfizetési engedményt. Így már minden remek. Akkor megint kezdhetek a pénzen agyalni. Persze azon sokat nem érdemes, mert attól nem lesz több, és még az életkedvedet is elrontja. Mindig van valahogy. Ez a tapasztalatom.
Miután végeztünk eljöttem. Azért megmondom őszintén, dagadt a mellem. Jólesett, hogy a hangszeres játékomat értékelték valamire. Végül is ezért élek, vagy nem?
Elmentem egy kicsit sétálni, a folyóparton, a városban. Megnéztem a Bazilikát, ahol ugyancsak közel egy éve jártam. Megköszöntem, hogy újra itt lehetek, és ha már úgyis bent voltam, gondoltam megvárom a déli harangszót, hadd dagadjon még egy kicsit a mellem, tudva, hogy ez értünk, magyarokért csendül fel.
Miután a bődületes harangozás elült, mind a tieznkét ergya harangütés megszólalt folytathattam utamat. Nagyjából azt az utat jártam be, amit egykor Fraukéval. A nosztalgia kedvéért.
Felszálltam egy vonatra, és vissza Brüsszelbe. Haza. A nap további részében nem nagyon sikerült érdemleges dolgot tennem,zenehallgatás, gépezésen kívül. Összedobtam egy kis vacsit, és még gépezés agyba főbe. Még szerencse, hogy ingyen van a net. Ha tudná a gazdája megtapsolna engem.
Az élmények mára is megvoltak, bár annyira rengeteg esemény nem történt, de mégis örömteli napot zárok, és ez a lényeg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése