1. nap Érkezés, pakolás, piacozás, bolyongás Brüsszelben, utazás Perwébe

Sziasztok...

Én soha sem voltam híve a blogírásnak, nem is nagyon értettem mire jó, bár néha én is olvastam egyet-kettőt.
És akkor most miért kezdem el? Úgy érzem amit most tettem az az életemnek egyik legmeghatározóbb cselekedete. Tudom másoknak az ilyen könnyebben megy, nem probléma elhagyni a hazájukat, az otthonukat. Én nem ilyen vagyok. Fél éve szervezem, hogy jövök, de az utolsó napokban éreztem meg ennek az igazi súlyát.
Azt, gondolom mindenki tudja, hogy miért lett Belgium, és miért Brüsszel. Ez egy olyan dolog, amit magamnak se nagyon vallok be, szerintem egyenlőre jobb is így.
Későbbiekben ígérem leírom az egész történetet, amely idáig vezetett.

Ma érkeztem!!!
Tegnap volt legjobb barátom esküvője, és a lagziból egyenesen jöttem Belgiumba. Egy kis reptéri kitérővel.
Gondolhatjátok milyen érzés volt a lagziban búcsúzkodni a barátoktól, ismerősöktől. Szóval el tudjátok képzelni. Már az előtte napok is a búcsúzkodásról szóltak...nagymamam, anyu, apu, rokonok, barátok, ismerősök. Ezek nem voltak könnyű pillanatok.
Végül elhagytam a lagzit, otthagytam a legjobb barátomat, és elindultam a reptérre. Tesóm kocsival vitt ki, nagyon rendes tőle, hálával tartozom. A gépem 6-kor indult. A csomaggal most először kivételesen nem volt probléma. Mindkét 30 kilós bőröndöt rendben fel tudtam adni.
Felültem a gépre. Persze, hogy késve indultunk, és érkeztünk is. De legalább megérkeztünk rendben. 20 percet vártam a bőröndömre de az is meglett. És akkor kiléphettem az új életemet jelentő reptéri kapun.

Az első napom rögtön kalandosra sikerült. Márti és Misi vártak rám a reptéren. 2 Székelyföldi Magyar...én ilyen kedves embereket nem sokat láttam még életemben. Segítőkészségből 10-es re vizsgáztak. Rögtön jó barátok is lettünk. Legalábbis én remélem mondhatom őket barátaimnak.
Hazavittek, és odaadták a kulcsaimat. Az első kulcscsomóm az első saját lakásomhoz. Elmondhatatlan érzés volt. Lepakoltunk, de nem sokáig tétováztunk, vittek a saját vasárnap délelőtti programjukra, a piacra. Ebben az a jó, hogy ők aztán tényleg tudják, mit hol érdemes venni. Vettünk is minden jót, mi szem szájnak ingere. És ha hiszitek, ha nem, olcsóbban meg lehet találni szinte mindent mint Magyarországon. Csak tudni kell, hol kell keresni. Még egy kis bevásárló kocsit is vettem, itt azzal fogok szaladgálni mindenhová, ha vásárolni kell, vagy ha mosodába megyek.
A piac után elvittek magukhoz, és megvendégeltek egy remek Romániai különlegességgel. Nagyon finom volt, én is fogok venni.
Hazahoztak, kicsit rámolgattam, de nem sok időm maradt, mert Zsuzsi...másik nevén Tuzsi...keresett, hogy menjek ide, meg oda szálljak erre a metróra és ott át egy másikra. Be is szartam rendesen. Ennyire azért nem vagyok ismerős Brüsszelben. Szerencsére Mártiék megintcsak a segítségemre siettek, ugyanis újfent jöttek át, és hoztak nekem porszívót.
A lakás úgy maradt, mintha egy bomba robbant volna. Sebaj. Összedobtam pár ruhát, rohanás a metróhoz, ahova Márti és Misi elvittek.
A metrón egy emberke segített megtalálni a helyes irányt, jött is a metró, felszálltam Tuzsi becsatlakozott, és már úton is voltunk Perwébe. A buszmegállóban már várt ránk Tarzy, Tuzsi kedvese, aki hazavitt minket, és el is ment vacsit venni, eredeti Belga sültkrumplit.
Hazaértünk megvacsiztunk, beszélgettünk, nagyon örültünk egymásnak.
Most itt ülök, és elkezdtem írni ezt a blogot, de még mindíg nem tudom felfogni, hogy itt vagyok, visszatértem, visszatértem, és itt fogok élni.
Köszönöm mindenkinek aki elolvassa, és esetleg a továbbiakban is nyomonköveti kis életemet itt Belgiumban.
Holnap jelentkezem...Puszi mindenkinek!